Olvastam ma egy cikket, ami egy régi, visszatérő témáról szólt, mégpedig a magyar „nyomorúság”-ról.
Megint készült egy statisztika, amely alapján szokás szerint kiderült, hogy világviszonylatban siralmasan állunk a legtöbb társadalmi kérdésben a többi országhoz képest. (lsd. lejjebb)
Nagy átlagban az utolsó 3-5. helyen van Magyarország a legtöbb pontban. A statisztika talán legszomorúbb mondata így hangzik: „A világon általában a nők valamivel boldogabbak, mint a férfiak. Magyarországon azonban ez fordítva van, konkrétan a magyar nők a legboldogtalanabbak a világon, verve a dél afrikaiakat és az indiaiakat is.” Mivel nő vagyok, ezt eléggé fájdalmas volt olvasni, ugyanakkor most ebben a bejegyzésben nem a nők helyzetéről, szerepéről, boldogtalanságáról szeretnék írni, talán majd máskor.
Na szóval. Régóta gondolkozom már azon, hogy miért ez a nagy magyar depi, a sírva vígadás, az ujjal mutogatás, a gyűlölködés, az állandó szenvedés akár megalapozottan, akár ok nélkül, és hogy vajon „megbűnhődte”-e már e nép a múltat s jövendőt, hogy kell-e valamit megbűnhődni, és ha igen, mit és meddig.
Arra jutottam, hogy igen, kell, és mi bűnhődünk is. De nem a múltat, nem a jövendőt, hanem a jelent, és ennek következtében persze a múltat is és a jövendőt is. Ízlelgettem a bűn szót, és egyből eszembe jutott a 7 főbűn. Arra jutottam, hogy mi magyarok (is) erősen hozzuk ezt a 7 főbűnt: naponta bűnözünk, és ezért bűnhődünk is rendesen naponta.Hisz abban a pillanatban, hogy bűnözik valaki (ej de utálom ezt a bűn szót) nekiáll bűnhődni is, amiből csak annyit érzékel, hogy szenved a következményektől, hogy valami nagyon nem jó, de maga sem tudja, hogy mi az. Nem belül kezdi keresni az okot, hanem kívül, a környezetében, a kormányban, a többi emberben, a törvényekben, a rendőrségben, stb.
Lássuk hát ezt a 7 főbűnt, igyekszem kifejteni saját agymenésem, hogy vajon Magyarország jobban teljesít-e ezekben a főbűnökben. :)
- A kevélység („A kevélység a büszkeség elfajulása; míg a büszke ember nagy becset tulajdonít személyes tulajdonságoknak, birtoknak, származásnak, kitüntetésnek, de azért nem néz le szükségképpen másokat, csak a magáét tartja nagyra, esetleg joggal, addig a kevély, főleg másokkal szemben, kiket lenéz, tartja magát nagyra, nagyobbra. A büszke a maga érdemét beszéli; a kevély mások érdemét lenézi. A kevély ember rendszerint hiú is, a kevélység az öntudat túltengése, önmagunk mások fölé helyezése.” Wiki)
A magyar kevélység azt gondolom nagyon erős, jártam már pár országban, éltem kinn több hónapot itt-ott, viszont ilyen fokú idegen- vagy másság-gyűlöletet, mint ami nálunk van, sehol sem tapasztaltam. Pl. Németországban az emberek képesek voltak tanulni a hibájukból, és már rég újraépítettek mindent, ott tényleg dübörög a gazdaság, nem azzal foglalkoznak, hogy mi a rossz, és ezért kit kell gyűlölni, hanem hogy hogyan lehet fejlődni, fejleszteni, építeni építeni építeni! Bár idegen voltam köztük, mégis nagyon barátságosak és segítőkészek voltak, nem ért rossz élmény soha amiatt, hogy nem vagyok német.
Sajna úgy érzem, mi még mindig cigányozni, zsidózni, külföldizni, buzizni, orbánozni, gyurcsányozni, kommunistázni, trianonozni fogunk többszáz év múlva is, amikor már körülöttünk mindenki rég túllépett, megbocsátott és újraépítette az életét, az országát, de elsősorban a gondolkodásmódját. A fent említett cikk kommentelői most is a.) a kormányt b.) egymást c.) valamelyik népcsoportot szidják és teszik felelőssé a helyzet miatt. Ezt valahogy évszázadok óta nem bírjuk kinőni, és meggyőződésem, hogy ezért toporgunk egy helyben.
Pl. az őrjöngve külföldizés helyett mondjuk kukkantsunk bele a kosarunkba a boltban -bármelyikben- hogy épp hány százalékban választottunk magyar terméket. Ugyeugye.. 0,3? Emlékszem, rendszerváltás után rendesen ciki volt minden magyar termék, mindenki járt ki Bécsbe, meg ide-oda, hogy behozza a menő nyugati cuccokat, arra is emlékszem, hogy akik jöttek haza, mesélték, hogy Bécsben ki volt írva a boltok falán, hogy "magyar, ne lopj!". Na hát jól behoztuk a danone-t meg a sonyt meg az adidast meg a niket meg a milkát, stb., szépen ki is irtottuk a nagyzolásunkkal a magyar termékeket. Igaz, volt sok olyan magyar termék, ami nem volt versenyképes, mondhatni hulladék minőség volt, de sajnos a jókat is tönkretettük.
Szóval most már a zöldség is külföldi, piacra nem járunk egyrészt mert lusták vagyunk húsz helyen sorbaállni, ha egy supermarketben is meg lehet kapni mindent, másrészt a piacok még 25 évvel a rendszerváltás után sem jöttek rá arra, hogy az aktív keresőképes, nagycsaládos emberek már nem végeznek 3-4 körül a melóban, hogy még zárás előtt odaérjenek a piacra, és hogy a nappal is ráérő nyugdíjasokból meg nem fognak megélni.
A híres magyar intelligenciánkra is fölöttébb büszkék vagyunk, azt gondoljuk, a mi diákjaink Európa agytrösztjei, és a legműveltebbek, de hát sajnos az ezt mérő felmérésekben (Pisa) is az utolsók közt kullogunk, jóllehet, régen elhitették velünk vagy mi magunkkal ennek az ellenkezőjét.
- A fösvénység
Ezt nem kell túlmagyarázni azt hiszem. Kérdés, hogy vajon fösvényebbek, kapzsibbak vagyunk-e mint más országok. Sajnos ezen a téren is sok negatív tapasztalatom van. Pont ma olvastam egy olyan cikket is, hogy lehet csődbe fognak menni az üdítőitalgyártó cégek a csúnya-gonosz-szemét fitnessfasiszták miatt, akik kikiáltották az üdítőitalokat az elhízás egyik legnagyobb okozójának, ezért senki nem veszi őket. Lássuk csak. Megint mi az első? Bűnbakkeresés (fitness), ahelyett, hogy magába szállna az, aki érintett, elgondolkodna azon, hogy mi lehet még ennek az oka, és megpróbálna változtatni.
A napokban vettem egy 100%-osnak mondott 1,5 l-es gyümölcslevet. Beleittam, és majdnem kiköptem, annyira cukros volt, pedig elvileg csak piros gyümölcsök voltak benne, amik azért lássuk be, önmagukban annyira nem szoktak édesek lenni, csak mértékkel. Az ára közel 500!! Ft volt. Próbáljuk meg kiszámolni, hány százalékos lehet a nyereség egy flakon ilyen italnál, ami sűrítményből, vízből és valószínűleg sok édesítőből vagy cukorból áll, amit nem írnak rá. Nyilván az életben többet nem veszek ilyet.
Két dolgot tehetnének a gyártók, hogy visszahozzák az üdítők renoméját: tényleg (!!) nem cukrozzák meg az italt – ne féljenek, ettől még ugyanúgy finom lesz az, sőt – és reálisan árazzák be, nem ekkora árréssel. Lehet, hogy akkor nem lesz akkora a haszon 1 eladott flakon után, viszont havonta nem 10-et fognak eladni, hanem 200-at, vagy 1000-et. De ez az alapvető gondolkozásmód, hogy a kevesebb néha több, valahogy komplett hiányzik a hazai gondolkodásmódból. Nem véletlenül virágoznak pl. a török kajáldák. Olcsóbban adják, a minőség sem rosszabb a magyarnál, viszont nem 2000-2500 ft-ból laksz jól, mint amikor bemész egy magyar étterembe, hanem ennek a feléből. Ezenkívül észrevettek egy piaci rést, mégpedig az éjszakai nyitvatartást. Ez magyar étteremnek még eszébe nem jutott. Hogy a fiatalok bizony hulla éhesek éjjel vagy hajnalban, amikor mennek haza valamilyen buliból, így gyakorlatilag egész éjjel tömve vannak a török éttermek, és hülyére keresik magukat, amiből aztán nyitják az újabb és újabb éttermeket, ahelyett, hogy ők is sírdogálnának, hogy mennyire nem megy a biznisz.
De a magyar vendéglátós: az Úr. Az nem fog lealacsonyodni odáig, hogy levigye az árait, esetleg átgondolja a nyitvatartását, kínálatát, üzletpolitikáját, kedvességét (úristen mennyi flegma pultos, eladó, pincér, stb.-van), vagy hogy ne éhbérért dolgoztassa a személyzetét napi 13-16 órában, és még sorolhatnám. Igaz, ez utóbbi sajnos a törökökre is jellemző.
- A bujaság
Magyarország a pornóbirodalom egyik központja Európában. A nőket nem tisztelik (tisztelet a kivételnek), a nők sem magukat, pénzért, vagy egy fél kedves szóért, egy bunkóért meg aztán pláne nyitják szét a lábukat. De a mentalitás is kőkorszaki még mindig: a nő álljon a konyhában reggeltől estig, kussoljon, főzzön, hozza a sört, és tegye szét a lábát – már ha nem csak egy éjszakára kell.
- Az irigység
Hogy irigyebbek vagyunk-e mint más országok, ezt nem tudom. Ebben nem vagyok biztos, bár naponta hallani mindenhol a „Bezzeg XY” kezdetű mondatokat, szerintem ez máshol is hasonlóan lehet, de mondom, ez csak feltételezés.
- A torkosság
Hűűű. Hát zabálásban és vedelésben keményen felülmúljuk Európa legjavát. Minden rántott, még a kenyeret is képesek vagyunk kirántani, meg a tésztát (rántott palacsinta), a levesbe, főzelékbe is rántást teszünk, és kenyeret eszünk hozzá, miközben nincs már olyan egészséggel foglalkozó cikk, ami ne hangsúlyozná, hogy mennyire ártalmas a fehér liszt, a cukor, mi minden kajánkat teletömjük vagy az egyikkel, vagy a másikkal, vagy mindkettővel plusz zsírral, és nem annyit eszünk meg ezekből, amennyi jól esik, hanem annyit, amennyi után nyüszítve agonizálunk nap mint nap, hogy már megint mennyire telezabáltuk magunkat. Tömjük a csokikat, sütiket, kontroll zéró. (Nyilván tisztelet a kivételnek még mindig).
A piálásról szerintem egy szót sem kell leírnom, a teljes lakosság 10%-a alkoholbeteg, ez önmagáért beszél.
- A harag
A harag az egyik legveszedelmesebb az összes közül, és nem azért, mert ártunk vele másoknak. Nem. A magyarok tipikusan nem kifelé haragosak, nem másoknak ártanak ezzel, mert nem nagyon merjük kiengedni, kimondani, kinyilvánítani, lázadozni. Lássuk be, nincsenek jó élményeink azzal kapcsolatban, hogy kimegyünk az utcára mondjuk és tüntetünk, vagy forradalmat csinálunk, vagy beolvasunk a munkahelyen valakinek. 10-ből 9-szer, de inkább 10-szer mi jövünk ki rosszabbul az ilyen helyzetekben, legalábbis eddig ez így volt, de lehet, hogy fog ez még változni, ha újra a sarkunkra merünk állni. Addig viszont befelé haragszunk. Fortyogunk. Megbetegítjuk magunkat a belső méreggel. Kommentekben szitkozódunk, vagy mondjuk blogokat írunk, mint most én, de itt megáll az egész.
- A jóra való restség
Pontosan tudjuk általában, mit kéne tennünk, hogy jobb legyen, de nem tesszük. Félünk a jótól, inkább tespedünk az ismerős, biztonságos rosszban, lustálkodunk és szidjuk a külvilágot, hogy miért nem jobb minden, és amikor valaki megkérdezi, hogy hát akkor miért nem csinálsz valamit, hogy jobb legyen, csak nézünk rá értetlenül, „de hát mit tehetnék én? Kicsi vagyok én a változtatáshoz”.
Dehogy vagyunk kicsik. Illetve de igen azok vagyunk, viszont sok kicsi sokra megy. A változás mindig alulról, a kicsi felől indul és teljesül be a nagyobb körök irányába, viszont mindig mástól várjuk a kezdést, és mivel a más meg tőlünk várja, így nézzük egymást, hogy na mi lesz, kezded? És végül nem mozdulunk se mi, se más.
Egy biztos. A változás sosem fentről indul. Sosem a nagy felől a kicsi felé. A házat sem a tetejénél kezdik építeni. Ahhoz, hogy korrupciómentes, becsületes és szakmailag hozzáértő(!) döntéshozó testület legyen egy ország élén, nem elég őket ott fenn cserélgetni, hátha majd ez vagy az a párt jó lesz alapon. Már az elejétől fogva ilyen embereket kellene 'kitermelni'. Hisz hogy George Carlint idézzem - az "amerikai" jelzőket nyugodtan cseréljétek "magyar"-ra: "Hát mit gondolnak az emberek, honnan jönnek ezek a politikusok? Nem az égből esnek le. Nem egy membránon át jönnek egy másik valóságból. Amerikai szülőktől jönnek, amerikai családoktól, amerikai otthonokból, amerikai iskolákból, templomokból, és vállalkozásokból, amerikai egyetemekről, és amerikai polgárok választják őket. Ez a legjobb, amit csinálni tudunk emberek. Ez a legjobb, amit fel tudunk ajánlani. Ez az, amit a rendszerünk kitermel. Szemét jön be... Szemét megy ki.. Ha önző, ostoba állampolgáraid vannak, akkor önző ostoba vezetőket kapsz." Ezt egyébként már Széchenyi is megfogalmazta, csak szebben. :) A Carlin beszédet pedig megtaláljátok a youtubon "Miért nem szavazok?" címmel, ha érdekel.
Viszont magam sem tudom a választ arra, hogy hogyan másképp. Nem tudom, hogy lehetne pl. újra élhetővé tenni az országot, hogy ne csak az tudjon megélni a béréből, aki 1-2 idegen nyelven beszél és valami multinál dolgozik. Hogy hogyan lehetne újra elérni, hogy beinduljanak a kisvállalkozások, hogy érjenek valamit a szakmák, és ne napi 16 órát kelljen robotolni havi 100-ért minimálbérre bejelentve, hogy ne az albérletre menjen el a fizetés 90%-a, hogy a „trükközés”, „ügyeskedés” ne a lopás-csalás-hazudás magyar szinonímája legyen, kicsiben és nagyban.
Mert sajnos nemcsak a politikusok, nagytőkések lopnak. Persze mindig jön a magyarázkodás, hogy „de hát én csak azért trükközök, mert az állam rákényszerít”. Ez részben igaz is. Viszont sajnos a saját szememmel-fülemmel tapasztaltam már ezerszer azt is, hogy az is lop-csal, aki rohadtul nem kényszerül rá. Pusztán azért, mert már megszokta az évek során, hogy ha rést lát a törvényeken, akkor azt azonnal ki kell használni, ha rákényszerül, ha nem. Hisz ha megtarthat a pénzéből kétszer annyit egy kis csalással, akkor bolond lesz leadózni mondjuk, akkor is, ha még leadózva is jól megélne belőle.
Hogy miért? 'Há me mé ne?' Nincs külső kontroll, felelősségre vonás, a belső pedig - amit szoktak becsületnek vagy lelkiismeretnek is nevezni - még nem fejlődött ki. De hát ez már a kapzsiság cikkelyéhez tartozik ismét. De az is lehet, hogy a féleleméhez: fél, hogy mi lesz holnap, ezért spájzol és spájzol és visszatart, gyűjtöget, másnak nem ad, mert fél, hogy akkor neki nem marad.
Én a félelmet is bevenném a főbűnök közé.
Szóval amíg sokan "úgyis mindenki lop, hát lopok én is" felkiáltással ugyanazt csinálják, mert először mástól várják a tisztességet, nem saját maguktól, és amíg az egyetemekre aludni járnak be a közgazdász, politológus jelöltek, akiknek a tanárai se sokkal különbek a felolvasott, más által megírt power point-jaikkal, addig miért várjuk, hogy majd mire felérnek a parlamentbe, szuperokos szuperbecsületes szuperhősökké változnak?
Na hát ennyit akartam erről a témáról kb. mondani. Remélem, így érthető, hogy miért a bűnök, illetve szebb és kedvesebb kifejezéssel élve, az emberi gyarlóságaink felől közelítem meg a témát.
És még egyszer utoljára, de nem utolsósorban, amit minden bekezdéshez oda kellene írni százszor: tisztelet a kivételnek, a kivételeknek, akik kitartanak és küzdenek és jobbítják nap mint nap a helyzetet az országban, a családokban, a munkahelyeken.
A cikk a statisztikáról pedig itt található: http://444.hu/2014/03/21/boldogtalanok-vagyunk-rettegunk-mindenkit-utalunk-es-lassan-kicsuszunk-a-fejlett-orszagok-kozul.
